Alapvetően fontos különválasztani, hogy mi az, amit többé – kevésbé képzett, magukat megmondó embernek gondoló blogger / boríró / borbiznisz környékén sertepertélő aktivisták próbálnak trendként beállítani és mi az, ami a borüzlettel naponta erős szakmai alapokon foglalkozó, gazdaságilag is érdekelt Nagybor termelők tartanak fontosnak. A termelők itt azért elsődleges és megkerülhetetlen tényezők, mert amit ők készítenek, abból válogathatnak a vevők.

Manapság divatos azzal házalni, hogy a könnyedebb, frissebb és kevesebb alkoholt tartalmazó vörösborokat szereti / szeretné a piac. Ez jól hangzó kijelentés, csak ilyen formában vállalhatatlanul általánosító és egy csomó nem kifejtett részigazságot tartalmaz.

Valóban vannak fogyasztói csoportok, akik a kevésbé fajsúlyos kategóriákat részesítik előnyben; látható a friss fehér- és rozéborok előretörése ezen a területen. Ha ez igaz lenne a vörösborokra is, akkor a termelő piac már régen a primőr vörösökre helyezné a hangsúlyt. Ezek ugyanis viszonylag egyszerűen teljesítik a fenti elvárásokat. Azonban a primőr borok a vörösbor iparág azon része, ami sokkal inkább a problémákat konzerválja és mélyíti, semmint megoldást jelentene. A nagy fogyasztók: az angolszász, német és távol-keleti piac vagy érdektelen az ilyen típusú borok nagy tömege iránt, vagy csak érdektelenül alacsony árat hajlandó érte fizetni. Vajon miért bukott meg gazdaságilag Villányban az egy időben aranyborjúként körbe táncolt portugieser ? Lássuk be: a primőr vörösborok túlnyomó többsége nem hozza azt az élményt, amit a fogyasztó a pénzéért elvárna. Ugyanazért az összegért érdekesebb fehér- és rozétételeket vásárolhat.

Váltsunk a primőr vörösökről a jelenleg a mindenféle ( magyar és nemzetközi ) és piacokon fellelhető „ könnyed „ nem-primőrökre. Ezekből nem csak Dunát, hanem óceánt is lehet rekeszteni. Szinte kivétel nélkül idő előtt szüretelték őket, és ha nem az Európai Unióban készültek, akkor még az sem kizárt, hogy – némely újvilági borvidék esetében legálisan ! – felvizezett mustból erjesztett termékekről van szó.  Nehéz élvezetet találni bennük, ezt világosan mutatja, hogy az egész világon ebben a szegmensben történt a legérzékelhetőbb fogyasztási visszaesés. A vörösbor világpiaca pontosan ebben a szegmensben ( „ könnyed „ ) krónikusan betegeskedik, nem ok nélkül.

Kezdjük azzal, hogy az utóbbi évtizedben a szőlőművelési költségek hatalmas mértékben emelkedtek. A biológiai tények viszont nem változtak: a kékszőlőnek idő kell, hogy beérjen és egy bizonyos hektáronkénti mennyiség fölött nem ad jó bornak megfelelő alapanyagot. Ráadásul vannak olyan fajták ( és éppen a világszerte legnépszerűbbek: cabernet és merlot ) melyek fiatalon ( = „ frissebben „ ) és nagy tőketerhelés mellett nem igazán mutatják legszebb arcukat. Szóval a kékszőlő termelés meteorológiai rizikója megmaradt, miközben a szőlőtermelés kilogrammra vetített ára növekedett. Mit hoz ez magával? A régebben olcsónak számító „könnyed, friss„ vörösek már nem igazán olcsók, nem könnyedek és nem frissek, szóval nem igazán meggyőzőek. Ergo a piac egyre inkább kiábrándul belőlük.

Folytassuk az objektív tényekkel. A jó vörösbor készítéséhez optimálisan érett kékszőlő kell, egyébként az ízt tönkre teszik az éretlen tanninok (zöldfű- keserű ízhatások), valamint a túlzott savhangsúly. Az Európában (de az USA-ban is) megtapasztalt klímaváltozás az utóbbi időszakban két dolgot okozott. Az első: a tradicionális kékszőlő termő területek egy része, mint például Toszkána a túlzott nedvesség (sok eső, erős párásodás ) kihívásaival küszködik. A második, de jelentősebb változás a hőfőösszeg és az erős napsütéses órák számának növekedése. E tényezők gyorsabb és erőteljesebb cukrosodást eredményeznek, ami természetszerűleg sokkal magasabb átlagos alkoholtartalmat generál. Ráadásul ilyen körülmények között jóval nagyobb a kényszerérés (töppedés, mielőtt a szőlő elérné a megfelelő érettségi állapotot ) veszélye. A kényszerérett szőlő alkalmatlan magas minőségű vörösbor készítésére. A felsorolt jelenségek egyenes következménye, hogy egyre bonyolultabb és drágább megfelelő kékszőlő alapanyagot termelni. A megtermelt jó minőségű kékszőlőből pedig biztosan nem libbenő könnyedségű vörösborok lesznek.

Tapasztalataim szerint már jó ideje vége a 12,5 – 13,0 % -os élvezhető vörösborok korszakának (nota bene: elég sok 1980 – 1990-es évekből származó nagynevű márkát kóstoltam ilyen analitikával, pontosan az éretlen alapanyag miatt nem érnék el napjaink minimális aroma – elvárásait tizedannyi árért sem). Ennél magasabb alkohollal ne várjunk „könnyed„ vörösöket. Átalakult a természet, alkalmazkodnunk kell hozzá.

A Nagybor készítésében már most is az egyik legfontosabb tényező az optimális házasítás, a jövőben ez még fontosabb lesz. Ez a különböző kitettségű dűlőkből szüretelt szőlőkből készült fajtaborok összeállításánál is döntő kérdés, mint a JBB-nél ezt a Cassiopeia vagy Koh – I – Noor sorozat mutatja. De még inkább láthatjuk, milyen előremutató, ha szokatlan párosításokkal is kísérletezünk, mint például a merlot / kékfrankos a Jammertal Grand esetében. Fel fognak értékelődni egy – egy adott borvidéken a nem hagyományosan ott termesztett fajták, melyek a klíma változására pozitívan reagálnak. Ezt nálunk az Ars Poetica pinot noir és syrah tételei demonstrálják nagyszerűen.

Meggyőződésem, hogy a vörösbor jövője a jóval kisebb mennyiségben, de sokkal nagyobb odafigyeléssel és igényességgel elkészített komplex Nagyboroké, melyek az abszolút élményszerzést szolgálják. Ebben az esetben pedig a minőség, nem a mennyiség a lényeg. Ha egy kicsit tovább visszük ezt a logikát, akkor paradox módon ez odavezethet, hogy a magasabb alkoholtartalmú, koncentrált, egyensúlyban lévő vörösborok a visszafogottabb és mérsékeltebb, de kulturáltabb alkoholfogyasztáshoz vezethetnek.

Címkék: