Dióhéjban az ókori görögök borfogyasztásáról

Az első olyan civilizáció, amely nem csak termesztette, de magasztalta is a bort, az az ókori Görögország volt. Biztosan minden kedves olvasónknak van egy története ezzel kapcsolatban. Mi most a teljesség igénye nélkül szemezgetünk érdekességeket:

Az ókori görögöknél a borfogyasztás két fontos fogalom köré rendeződik. Az egyik, hogy tudjuk élvezni az életet és így a bort, a másik, hogy tartsuk a mértékletességet, mert az minket szolgál. A bor számukra megédesítette az életet és minőségi, kultúrában gazdag életvitelt biztosított. Természetesen kivételek mindig akadtak.

A feljegyzések szerint az akkoriban fogyasztott bor „vízzel higított és fűszerezett”. Önmagában, tisztán a bort nem preferálták.

2_5.jpg

kép forrása

A görögöknek saját nagy tekintélyű istenük volt a borral kapcsolatban, Dionüszosz. Önálló ünnepet is kapott.

Maga a bor a klasszikus görög kultúrában központi szerepet játszik, kimeríthetetlen múzsája a filozófiának, a művészeteknek, a vallásnak és persze a politikának. A bor és a borfogyasztási szokások a civilizációval finomodtak, és ebben a görögök kétségkívül élen járnak.

Homérosz a műveiben kitér a szőlőfajtákra, a szüretre és az ivási szokásokra is.

A görögök a borfogyasztást a libidó erősítéséhez és a bölcsességhez is kötötték, a szőlőt és bort tápanyag-forrásként aposztrofálták.

A bor hatékony tárolására megfelelő edényeket fejlesztettek, a borra élvezeti cikként tekintve a vele kapcsolatos eszközeiket is úgy alakították ki, hogy a legnagyobb kényelmet nyújtsák a fogyasztás során.

Ezzel parallel a mértékletesség is fontos volt számukra. Egyrészt ez az attitűd szól az önismeretről és a saját korlátok felismeréséről, a végletek elkerüléséről, másfelől a részegségtől az akkori vélekedés szerint az ember „megcsúnyulhat”, amitől érdemes óvakodni. „Engedni a túlzásoknak” a hübrisz fogalmával kapcsolatos, büszkeséggel vegyített dölyfösség, egyfajta arrogancia, amely „kivívhatja az istenek nem tetszését”.

1_6.jpg

kép forrása

A szociális élet elképzelhetetlen volt a közös borozás nélkül, amelynek során a vendégek hátra dőlve, díszes kanapékon vitatták meg az értelmiségieket foglalkoztató aktuális témákat. Zene, tánc, finom borok és ételek, közben tartalmas beszélgetések vallásról, politikáról, művészetről, azaz pazar szimpóziumok: ezek mind a mindennapok örömét jelentette a görögök számára. A teli poharakról a rabszolgák gondoskodtak.

Ami a szőlő kolonizálását illeti, Krisztus előtt 800 körül a görögök terjeszkedése a szőlő népszerűsítését is jelenti: a meghódított területeken is telepítik a szőlőfajtákat. Ekkoriban a városállamok hatalmának növekedése a kereskedelem élénkülését is magával hozta, azaz az amforákban tárolt bor tárolását és szállítását egyaránt. A későbbi korokban feltárt hajóroncsokból több száz literes agyagedények kerültek elő, a tetejüket légmentesen többnyire méhviasszal, cseréppel és vászonnal zárták. A viruló kereskedelem a különféle kultúrákban meghonosodott szőlőtermesztési ismeretek törvényszerű megosztását is eredményezte.

Az ókori görög kultúra és a bor kapcsolata mostanáig kimeríthetetlen téma az irodalom és a képzőművészet számára. A mindennapokban rejlő luxus, az örömök megélése egyben a Jammertal Borbirtok filozófiája is.

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.


Legfrissebb bejegyzések

A világelső bor early bird áron előjegyezhető

Másodszor is a világ legjobbja lett a Jammertal Borbirtok! A világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyén, a Concours Mondial de Bruxelles 2026-on a JBB történelmet írt! A legmagasabb pontszámot, az International Revelation Red Wine díjat mintegy hat és félezer mintából a vörösborok kategóriájában a villányi Jammertal Borbirtok…

Újabb DWWA Aranyérem a Jammertal Borbirtoknak!

A Decanter World Wine Awards (DWWA) az angolszász világ legnagyobb presztízsű borversenye, ahol évről évre a nemzetközi borszakma legelismertebb szakértői értékelik a világ legjobb borait. Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Jammertal Borbirtok Cassiopeia MCS*Achird 2020 tétele a DWWA 2026-os eseményén 95 pontot ért el…

Elképzelhetetlen világsiker

Elképzelhetetlen világsiker: 5 év elteltével másodszor is elhozta a világ legjobb vörösbora címet a hatalmas presztízsű Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi borversenyről a Jammertal Borbirtok Fantasztikus magyar siker született a világ egyik legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Concours Mondial de Bruxelles (CMB) 2026-on: az International Red Wine…