Legfrissebb
Nemzetközi sikersorozatunk töretlenül folytatódik
Az idei esztendő első harmadéve is igazolta, hogy nemzetközi szinten a magyar vörösborászatok közül a legtöbb elismerést folyamatosan továbbra is a Jammertal Borbirtok tételei kapják. Sikereink kovácsai: Nagy Zsolt és Kövesdi Zsófia Ami a nemzetközi objektív megítélést illeti, egyértelműen kiemelkedünk a teljes hazai vörösboros mezőnyből….
ElolvasomVillány tesz bennünket naggyá!
Elsősorban azt, aki él, és nem visszaél a világszínvonalú villányi kékszőlő terroir nyújtotta lehetőségekkel. A Villányi borvidék modern története finoman fogalmazva is tele van ellentmondásokkal. Nevezhetjük ezt „növekedési fájdalomnak” is, hiszen a felnőtté válás folyamata mindig nehéz. Viszont egy idő után fel kell nőni, akár…
ElolvasomMennyire van bajban a (magyar) vörösbor?
Kezdjük a szőlővel Mivel a JBB vörösboros borászat (azért ne feledkezzünk meg Kövesdi Zsófia korszakos 2020-as évjáratú Ars Poetica Chardonnay tételéről, melynek folytatása a 2023-as évjáratból október körül kerül a piacra), írásunk nagyrészt a kékszőlő / vörösbor problémáival foglalkozik. Ezek viszont alaposan beágyazódtak az általános…
ElolvasomRövid visszatekintés a 2023-as szüretre
Folytatódnak a cabernet-k nagy évjáratai 2023-as szüretünk tavaly augusztus 30-án kezdődött szokás szerint a Jammertal Grand Rozé-nak szüretelt pinot noir leszedésével és október 24-én fejeződött be az utolsó cabernet sauvignon ládák beérkezésével. Művelési szempontból nagy figyelmet kellett fordítanunk a megfelelő növényvédelemre. Elsősorban a folyamatos párás…
ElolvasomBorrendelés étteremben: mire ügyeljünk? III. rész
Néhány részlet, amire érdemes figyelni Ha végre elértünk arra a pontra, hogy meggyőződtünk arról, a megrendelt tételünk hibátlanul megjelent előttünk, még mindig felmerülhet néhány kérdés. Dekantálás Főleg drágább tételek esetében az éttermek egy részében automatikusan dekantálják a megrendelt bort, egy részében megkérdezik, dekantálják-e, persze vannak…
ElolvasomBorrendelés étteremben: mire ügyeljünk? II. rész, borhibák
Borhibák Ha elégedetten konstatáltuk, hogy pontosan az általunk kért tétel van előttünk, érdemes megtapintani a palackot és érzékelni a hőmérsékletét. Ugyanis a pezsgőnek jéghidegnek, a fehérbornak hűvösnek, a vörösbornak szobahőmérsékletűnek illik lennie. Vörösborok esetén a hideg / hűvös hőmérséklet inkább elvesz az élvezeti értékből. Ezután…
ElolvasomBejegyzések
Borrendelés étteremben: mire ügyeljünk?
1. rész Azt kaptuk-e, amit valóban megrendeltünk? Minden, a médiában mostanában elhangzó szkeptikus megnyilvánulás ellenére a magyar még mindig borszerető nemzet. Bár nálunk valóban nem szokás, ami a spanyoloknál vagy franciáknál, hogy az ebédhez is rendszeresen iszunk egy kis bort, de a vacsorához, főleg, ha…
ElolvasomKövesdi Zsófia az „Év Nemzetközi Női Borásza 2023″ Németországban!
Németország legnagyobb internetes borértékelő portálja, a selection-online.de Kövesdi Zsófiát, a Jammertal Borbirtok vezető borászát az „Év Nemzetközi Női Borásza 2023” címmel tüntette ki. A német szakportál évente több, mint 10 ’ 000 tételt kóstol és értékel a világ minden részéről. https://www.selection-online.de/weinszene/internationale-winzerin-des-jahres-2023/ Magyar borász vagy borásznő…
ElolvasomRövid visszatekintés a 2022-es évjáratra az első újborok kóstolása után
A 2022-es szüretünk tavaly augusztus 25.-én kezdődött a Jammertal Grand Rozé-nak szüretelt pinot noir leszedésével és október 26.-án fejeződött be az utolsó cabernet sauvignon fürtök begyűjtésével. Művelési szempontból az évjárat jó volt, az átlagosnál kevesebb gondot okoztak a szokványos szőlő-egészségügyi problémák. Szímminta Szőlészeti szempontból Janus-arcú…
ElolvasomRobert Parker előjegyzés akció
A Jammertal Borbirtok Robert Parker Wine Advocate által 90 -91 – 92 pontosra értékelt borai előjegyezhetőek. A világ egyik legismertebb borkritikusa, Robert Parker alapította „ The Wine Advocate „ véleményt alkotott beküldött borainkról. A jelenleg forgalomban lévő Cassiopeia CF*CIH 2015 és a Cassiopeia MCF*CAPH 2015…
ElolvasomRobert Parker – The Wine Advocate értékelés
A nagy nemzetközi borversenyen elért kiemelkedő eredményeink után kíváncsiak voltunk, hogyan vélekedik a rólunk a borvilág talán legbefolyásosabb véleményvezére. A világ egyik legismertebb borkritikusa, Robert Parker alapította „ The Wine Advocate „ véleményt alkotott beküldött borainkról. A jelenleg forgalomban lévő Cassiopeia CF*CIH 2015 és a…
ElolvasomA JBB nemzetközi sikersorozata folytatódik 2022-ben is
2021 nekünk és velünk együtt a magyar vörösbornak a nagy nemzetközi áttörés éve volt. A Concours Mondial de Bruxelles 2021 versenyen a vörösborok között elért abszolút világelsőségünk a Villányi borvidék adottságait megkérdőjelezhetetlenné tették. Bebizonyosodott, hogy az itteni terroir egy megfelelően felkészült borbirtok munkatársainak kiváló képességeivel…
ElolvasomArs Poetica Syrah 2020 előjegyzés
Főborászunk, Kövesdi Zsófia újabb ritkaságszámba menő alkotása Ars Poetica Syrah 2020 Zsófia innovációs kedvének és tehetségének köszönhető ez a Villányra egyáltalán nem jellemző tétel. A borvidéken kevés syrah ültetvény található, itt nincs hosszú előtörténete e fajtának. Kövesdi Zsófia és Nagy Zsolt Az elmúlt másfél évtizedben…
ElolvasomSyrah vagy shiraz, ez itt a kérdés
A syrah és shiraz genetikailag ugyanaz a szőlőfajta, viszont az elnevezés más borstílust képvisel. A szőlőfajta eredete egykor sok vita tárgyát képezte. Sokan azt feltételezték, hogy a szicíliai Szirakuzából, mások szerint az ókori Perzsiából, Shiraz városa környékéről származott. Nota bene: a perzsa változat az ausztrál…
ElolvasomRövid visszatekintés a 2021-es évjáratra a szüret tükrében
A Jammertal Borbirtok 2021. október 30-án az utolsó cabernet sauvignon fürtök begyűjtésével befejezte az idei szüretet. Kövesdi Zsófia főborász Szőlészeti szempontból az évjáratot kitűnőre értékeljük. Az alapvetően száraz szeptember-október (csak néhány esős napot kellett végig izgulnunk) gyönyörűen beérett kékszőlővel ajándékozott meg bennünket. A merlot a…
Elolvasom