Ars Poetica Pinot Noir 2020
15 000 Ft
Ez az évjáratunk a fajta burgundi stílusát képviseli.
Illatában feketecsokoládé édes fűszerekkel keveredve jelenik meg. Pohárban levegőztetve lassan, de folyamatosan újabb illat- és aromarétegek, aszalt piros bogyós gyümölcsök armadája tárul fel.
Nagyon elegáns sav- és tannintartalma tökéletes egyensúlyt képez a textúrába simult alkohollal.
Grill- és tésztaételek nagyszerű kísérője. Bárányhoz – bármely módon készítve – nehéz ennél jobb párosítást találni.
Legfrissebb bejegyzések
Nemzetközi sikersorozatunk töretlenül folytatódik
Az idei esztendő első harmadéve is igazolta, hogy nemzetközi szinten a magyar vörösborászatok közül a legtöbb elismerést folyamatosan továbbra is a Jammertal Borbirtok tételei kapják. Sikereink kovácsai: Nagy Zsolt és Kövesdi Zsófia Ami a nemzetközi objektív megítélést illeti, egyértelműen kiemelkedünk a teljes hazai vörösboros mezőnyből….
Villány tesz bennünket naggyá!
Elsősorban azt, aki él, és nem visszaél a világszínvonalú villányi kékszőlő terroir nyújtotta lehetőségekkel. A Villányi borvidék modern története finoman fogalmazva is tele van ellentmondásokkal. Nevezhetjük ezt „növekedési fájdalomnak” is, hiszen a felnőtté válás folyamata mindig nehéz. Viszont egy idő után fel kell nőni, akár…
Mennyire van bajban a (magyar) vörösbor?
Kezdjük a szőlővel Mivel a JBB vörösboros borászat (azért ne feledkezzünk meg Kövesdi Zsófia korszakos 2020-as évjáratú Ars Poetica Chardonnay tételéről, melynek folytatása a 2023-as évjáratból október körül kerül a piacra), írásunk nagyrészt a kékszőlő / vörösbor problémáival foglalkozik. Ezek viszont alaposan beágyazódtak az általános…