„A világelső borunk egy óriási történet egész Villány számára” – Dining Guide interjú dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal Borbirtok tulajdonosával „A Jammertal Birtokon immár húsz éve készítenek borokat dr. Szűcs Róbert tulajdonos irányítása alatt. Egészen idáig a marketingzajtól szinte teljesen visszahúzódva működtek, sok tekintetben újító…
Sok vevőnk, előjegyzőnk és érdeklődő látogatónk kérését teljesítjük azzal, hogy megfogalmazzuk a JBB két vezető márkája, a Koh – I – Noor és Cassiopeia közötti különbséget. Kezdjük a legegyszerűbb tényekkel: Mindkét sorozat képviselői kizárólag prémium vörösborok a legjobb évjáratokból. Kékszőlőbeérésének szempontjából nem optimális évjáratban nem…
A terroir – kissé leegyszerűsítve, de lényegileg – a szőlőfajta-talajszerkezet-klíma találkozása. Amennyiben egy adott fajta jól érzi magát a közegében, optimálisan képes fejlődni, úgy kiváló bor alapanyaga lehet. Ha nem, nincs sok esély belőle érlelt nagy borok előállítására. leszüretelt fürtök Mi most kifejezetten a fentebb…
Mint ismeretes, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 bor világversenyen birtokunk Cassiopeia Merlot 2015 tétele kapta az összes beküldött vörösbor közül a legmagasabb értékelési pontszámot, ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine címet. A sajtó és borbarát vásárlóink, követőink érdeklődésére megválaszoljuk a legtöbbet felmerülő…
A világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyét, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 eseményét az idén Luxemburgban rendezték meg június 17-27 között. A világ minden részéről 300 zsűritag 9 napon keresztül értékelt mintegy 10 000 beérkezett mintát. A verseny legmagasabb pontszámot elért tétele a vörösborok kategóriájában,…
Örömmel értesítjük kedves borbarát vásárlóinkat és követőinket, hogy a Jammertal Borbirtok a Selection Genuss („Premium Select Wine Challenge – ProWein 2021”) nemzetközi borversenyen a Cassiopeia Merlot 2012 és a Koh-I-Noor Merlot 2012 tételeivel aranyérmeket nyert. A Selection Genuss a világ elismerten legnagyobb borászati szakkiállításának, a düsseldorfi…
Kezdjük ott, hogy a borkóstoló tág fogalom. Egy bor kóstolásánál még jobb, ha több bort kóstol meg egymás után. 🙂 Ez olyan élmény, amelyet egy bor önmagában biztosan nem eredményezne. Borkóstolót számos módon lehet tartani, mi most pár tippet szeretnénk adni dióhéjban: 1. A jó…
Interjú Kövesdi Zsófiával, a Jammertal Borbirtok főborászával Az Ars Poetica Pinot Noir 2017 egy újabb csillag a JBB nemzetközi szinten jegyzett portfóliójában. Kulisszatitkok, szakmai háttér, koncepcionális elvek, üzleti döntések, a pinot noir-ral járó kihívások: olvasson arról, hogyan készül egy minden tekintetben különleges prémium bor. A portfolio.hu nagyinterjúja ide kattintva tekinthető…
Egy prémium bor címkéjének tervezése nagy kihívás több okból is. A címkének másodpercek alatt kell lenyűgöznie és eladnia. Olvasóink érdeklődtek új, különleges tételünk, az Ars Poetica Pinot Noir 2017 címkéjéről: ki készítette és hogyan zajlott az alkotói folyamat. Ezekre és a kapcsolódó kérdésekre maga a…
A Jammertal Borbirtok elkötelezett a kulturált italfogyasztás iránt. Boraink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.
ÜNNEPI NYITVATARTÁS🎄
JBB Látogatóközpont ünnepi nyitva tartása:
2025.12.20-án 20 óráig vagyunk nyitva 2025-ben utoljára.
2025.12.21. és 2026.01.31. között zárva leszünk.
JBB budaörsi Kiskereskedelmi Egységének ünnepi nyitva tartása:
2025.12.19. 15.00 óráig vagyunk nyitva.
2025.12.20 és 2026.01.04. között zárva leszünk.
JBB webshop: 2025-ben utolsó rendelési dátum:
személyes átvétel esetén (Budaörsön illetve Villányban) 2025.12.18. 16 óráig,
ettől eltérő átvételi mód esetén kérjük, hogy egyeztessenek Kollégáinkkal (minden rendelés kiszállítását megpróbáljuk megoldani, de a futárszolgálatok évvégi leterheltsége miatt mindenképp szükséges, hogy egyeztessünk).
2026-ban első rendelésfeldolgozási nap:
2026.01.06.
Köszönjük minden kedves Borvásárlónknak, hogy idén is a JBB borait választották felejthetetlen pillanataikhoz!